Tükröknél és játékoknál is fontos a hagyomány

A tükör egy nagyon fontos találmány volt az emberiség történetében, hisz nagyon hosszú ideig az ember nem láthatta magát, csak ha talált egy teljesen háborítatlan felszínű tavat. Másban nem nézhette meg a tükörképét. Aztán évezredekkel ezelőtt az emberek elkezdtek tükröket készíteni, amikor már elég fejlett volt a fémművesség. Mert ezek a tükrök nem olyan fajták voltak, mint amiket ma ismerünk, mert nem üvegből készültek, hanem fémből, például ezüstből, bronzból vagy rézből, és ezeknek a felületét dolgozták el és csiszolták fényesre, és így kaptak egy tükröződő felületet. De ezekkel az volt a probléma, hogy gyorsan oxidálódtak, így már nem mutattak olyan tiszta képet, mint az elején. De erre a problémára a középkorban azt találták ki, hogy a fémre rászorítanak egy üveglapot, így az nem érintkezik a levegővel, és nem kezd el oxidálódni, vagyis nem lesz homályos. Ezek a típusú tükrök viszont még mindig nem a ma ismert tükrök voltak, hisz el tudjuk képzelni, hogy egy fémlap meg egy üveglap együtt sok anyagot igényelt. Az első maihoz hasonló tükröt Velencében csinálták, aminek az volt az újdonsága, hogy fémlap helyett csak egy nagyon vékony réteg fém volt az üveg hátoldalán. Ma is hasonlóan csinálják a tükröket, és az üveg mellett ezüstöt meg alumíniumot használnak. Emellett vannak olyan tükrök is, amiknél a fém nincs üveg mögött, és ezeknek az az előnye, hogy nem törékenyek.

Tradíció a kézművességben

Bár a cégemnél a tükröket nem ezzel a hagyományos módszerrel gyártjuk, mint a középkoriak, szeretem, amikor régi és jól bevált technikákat is használnak nálunk a kollégák, hogy átmentsenek valamit a tradíciókból. Bár magát a tükröt modern eszközökkel csináljuk, a kereteknél gyakran használunk régi gyártási folyamatokat. Az egyik leggyakoribb anyag, amit a tükrök kereténél használnak, az a fa, és ezt is nagyon sokféleképpen fel lehet használni. Mi például sokszor magunk gyártjuk le és faragjuk meg a keretet. A drágább darabokat pedig nem is nagy gépekkel meg fűrészelőkkel csináljuk, hanem kézzel. Van egy olyan munkatársunk, aki nagyon ért a fához és annak megmunkálásához, és valamikor egy darab rönkből csinálja meg a léceket, és faragja meg utána a keretet is. Ezt ezután összeragasztja, és rögzíti hozzá a tükör lapját.

Műanyag helyett fa játékok

A saját területemen fontosak voltak mindig is a hagyományok, de nem csak a munkában figyelek rájuk, hanem minden más területen is, a saját életemben meg a környezetemben, ha tehetem. Szerintem az eddigiekből ki lehetett találni, hogy inkább a természetes anyagokat szeretem, a lakásomban is a fa bútorok dominálnak, és szeretem a fa, a kő és az agyag kiegészítőket is.

De nem állok itt meg, mert ezen kívül azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekem is inkább fa tárgyakkal érintkezzen, és ne csak mindig műanyaggal. A fa előnye, hogy tartós, sokáig nem megy tönkre, minőségi anyag, ami elegáns hatást kelt, továbbá környezetkímélő is. Sokkal kevésbé szennyezi a környezetet a kidobott fa tárgy, mint az a sok műanyag, amit használunk. Szeretném, hogy ha ezt az én gyerekem is megtanulná, ezért tartottam fontosnak, hogy amennyire lehet, fa játékokat vegyek neki.

Azt hinné az ember, hogy a fából készült játékok unalmasak, sokaknak szerintem a régi építő kockák jutnak eszükbe, amik nem álltak másból, mint pár kockából meg háromszögből. Egy ideig elvolt vele az ember, de ha már felépített belőle párszor egy várat, sok újdonságot nem tartogatott. Szerintem a fiam meg is dobálna, ha mindig csak ilyen unalmas építő kockákat vennék neki. Nem, a mai fa játékok már sokkal érdekesebbek, és sokkal több félét lehet kapni. Vannak kimondottan bonyolult játékok is, mint például állatkert vagy golyópálya, aminél fel tudsz építeni egy olyan szerkezetet, amin után leguríthatsz egy golyót. Ezen kívül vannak még építős játékok, amihez kapsz egy csomó rudat, és azt kell összeraknod. Emellett van még olyan fa játék is, amikor egy járművet kell összerakni fa lécekből, csavarokból meg kerekekből, vagy pedig egy autót kell összeszerelni.

Meg kell említeni a készségfejlesztő játékokat is, amiből szintén sok féle van fából. Azt a legtöbb szülő azért tudja, hogy nagyon fontos az, hogy amíg a gyereke kicsi, stimulálják az agyi fejlődését, és ezt leginkább fejlesztő játékokkal lehet megtenni. Ezek egyik fontos tulajdonsága, hogy színesek, a másik pedig, hogy más a formájuk. Ez egyrészt fejleszti a gyerek térérzetét, és a motoros funkcióit, ha például olyan játékkal játszik, aminek az a célja, hogy a különböző formákat a különböző lyukakba beletegye. Vagy pedig vannak olyan fa építő kockák is, amin betűk meg számok így a gyerek gyakorolhatja az ábécét és akár az összeadást is.

De persze fa játékokból nem mindenhol van ekkora választék, meg kell azt nézni, hogy hol vásárolunk. Én pár éve találtam rá egy szuper netes boltra, és azóta a fiam legtöbb játékát innen szerezzük be. Tényleg sokféle játék van, és a jutányos árak mellett még akciókat is tartanak. Azért a fa játékok esetében is fontos, hogy hol szerezzük be őket, így inkább válassz minőséget. Ez a bolt egyébként 20.000 ft-os összeghatár felett ingyenes ki is szállítja a játékot, és lehet utánvéttel is fizetni. Nagyon gyorsan ki is hozzák a rendelt termékeket, és nekem még sosem volt gondom semmivel, minden tetszett a fiamnak, de akár vissza is lehet küldeni azt a terméket, ami nem tetszik.

Akár tükrökről van szó, akár a fiam játékairól, szeretem a minőséget, és ha valami időtálló, nem csak a mának szól. A fa pedig valóban időtálló, még akkor is, ha játékokról van szó, amit a gyerek dobál és a szájába vesz, akár még generációkon keresztül a csalásban maradhat, míg a műanyag tönkre mehet. Ha odafigyelünk az ilyen apró részletekre, akkor a fiam is jobban tudja majd értékelni a hagyományos kézműves termékeket és a természetességet.